Viszlát Sophie!

20. fejezet

     Az egy hét alatt Chase rám se bagózott. Matek órákon csak köszönt, és leült. Rám se nézett, egyszer sem szólt hozzám. A hét vége felé már úgy éreztem, nem bírom ki. Rá kell kérdeznem, hátha tényleg James mondott neki valamit. De ha nem? Ha csak semmiként kezelt? Ha semmit sem jelentek neki? A francba! Mit csináljak? Hiányoznak a sötét szemei. Hiányzik az átható pillantása.

     17.-én, miután megosztottam Olíviát Kate-tel, felmegyünk a szobába. Már sötétedni kezd, mire beérünk az épületbe. Gyönyörű díszekkel van kicicomázva az ebédlő, látszik, hogy igazán készülődnek a bulira. A padokat széttolják, a plafonról már csillogó, színes csillagok lógnak le, a falakra pedig hópelyheket ragasztanak.

        -Te Kate! Mit szoktatok ilyenkor felvenni? – kérdezem félve, hátha év elején hoznom kellett volna valami báli ruhát.

        -Nyugi. Csak egyenruhában szabad lejönni. Egyszer egy végzős lány átverte a tanári kart. Minden osztálytársa, mindenki a suliból a jól megszokott mindent takaró fekete egyenruhában, ő pedig egy pink épp hogy csak takarja  amit kell, hasig kivágott kis koktélruhában. 10 cm-es magas sarkúval, élénk sminkkel.     Nagyon vicces volt. Azonnal visszaküldték a szobájába. pont tavaly volt. Bár láthattad volna.- nevet az emléken.

      -Hú. Az biztos! Meg néztem volna az igazgató fejét! És Kate… mindenkinek kötelező jönni? – nagyon szégyenkezve, alig hallhatóan kérdezem. Kate felemeli vörös szemöldökét, és kételkedően csóválni kezdi a fejét.

     -Na ne kezd a baromságaidat Sophie! Mi az, hogy nem akarsz lejönni?

      -De mégis minek? Csak hozzád tudok szólni, a lányok kétlem, hogy megtűrnének maguk mellett, akármit mond Lily. Chase amint tudjuk rám se hederít, James-től meg még mindig a hideg ráz.

    -Gyere le miattam. Hidd el, nem olyan rossz az. Aki kiemelkedően ügyes volt, még ajándékot is kap a  tanároktól. Lesz puncs, forró csoki, meg elő zene. El leszünk ketten. Nekem sincs sok kedvem a lányokkal kacagni egész este.

     -Na jó, lenézek, de nem maradok sokáig. Nem látom értelmét. – ígérem neki, és felcammogunk a szobánkba.

Lily-ék egy ágyra csoportosulva sminkelnek, meg fonnak, meg fésülnek, meg szalagoznak. A legnagyobb felhajtás persze a szőke fejedelmi arcú lány körül van, de úgy tűnik mind izgatottak.

     -De jó, hogy itt vagytok! – kiált fel ültében Lily. – Kate! Nem láttad a hajsütőnket?

    -Ami pirosan világít ha túlforrósodik? – kérdezi, közben leül melléjük az ágyra. Én csak állok. Bambán,  cikin.

     -Ne csüccs már Sophie! Mire vársz? Nem, nem azt, azt amit 15. szülinapunkra kaptunk! –Lily kedves, izgatott arccal vendégel meg. Iris és Ann csak fon tovább. Kate nagyon mosolyog.

      -Ja az! Azt otthon hagytuk! – válaszolja nővérének, és ő is kibontja rövid kis rozsdavörös fürtjeit. – Főpróba?

     -Ó igen! Sajnos fogalmam sincs, milyen legyen a hajam, a sminkem. A többiek is így vannak vele. Arra gondoltam felfoghatnám. De mivel az a rohadt, az a szörnyűséges egyenruha lesz rajtunk, azzal olyan stréberes lenne. Ha meg kibontom, az órákba fog telni, míg besütitek, vagy nem is tudom, jajj Katie! Segíts!

Annak ellenére, hogy még most is nevetségesnek találom, hogy ennyire elképesztően szenvedélyes, és ragaszkodó a külsejéhez a szőkeség, most elnézem neki. Itt a bál, szerelmes abba a csúszó mászó amerikaiba, hát akkor nyűgözze le, ahogy csak akarja.

     -Szerintem bontsd ki. Kócold össze, az a divat mostanában. – ajánlja a vad piercinges Iris.

     -Na még csak az kéne! Mint egy ősember! Következő ötlet.

      -Szerintem meg kontyold fel. Úgy látszik az áll vonalad. Kiemeli a szemedet is. – dobja fel az ötlete Kate, aki úgy tűnik, már ismeri Lily-t, mint a tenyerét.

Én személy szerint irigylem a lánytól azokat a világítóan kék szemeket, és a szép ívű ajkait, na meg azt az állandóan göndör, óriási szőke haját, épp ezért, úgy érzem ha felkötné, elrejtené az egyik legszebb adottságát.

     Bár az agyam kb 0,002%-a törődött az egész hülyeséggel, mégis megszólaltam.

    -Szerintem legyen olyan göndör, mi9nt amilyen szokott lenni, engedd ki, de felül csinálj egy kis kontyot. Így látszik az arcod is szépen, de a hajadat sem rejted el.

Csönd keletkezik. Rám néznek. Én meg a körmömet piszkálom.

    -Nagyon jó ötlet! – rikkantja Kate.

    -Ez tényleg jó ötlet Sophie! Köszi! Na most cserébe te jössz. – jelenti ki, és a hátam mögé tornázza magát. Hideg, angol ujjaival kiszedi a hajgumit a megszelídíthetetlen loboncomból, mai már egy hete sem látott fésűt, és mélyet sóhajt.

    -Nehéz dolgunk lesz lányok!

Ezután pedig vagy másfél órát szenvedtek azzal a hajjal, ami fodrásszal egy éve találkozott kb. Tépték, fésülték, sütötték, csavarták, fonták, újra csak fésülték

Néha még a könnyem is kicsordult, de hallgattam. Első lányos megnyilvánulásuk, csak nem szakítom őket félbe.

      Aztán hosszú percek, talán órák múlva egymás tenyerébe csapva vezettek be a fürdőbe a tükör elé.

      Bevallom neked, komolyan meglepődtem. Alig ismertem magamra.

Az általában folyton egy kicsit az arcomba hulló kócos, cikk cakkos tincsek, most szépen besütve hátradobva a fülem mögé. A matt csillogású sötét barna színe, most valósággal csilog a kence ficék miatt, amiket rákentek. Szép kontyba kötöttek a tarkómon pár szálat, a többit tökéletes hullámokba sütve a hátamra dobták.

     Egy meglepődött sikkantás hagyja el a számat.

     Mind meg vannak elégedve.

      -Nagyon… szép vagy Sophie. – hátra kell fordulnom, hogy megbizonyosodjak, igazán Lily hangját hallottam-e. És igen.  A szőke lány, most csak egy hideg, sápadt arcú angol kislányként áll mögöttem, nincs sehol az a fölényes báj, a rejtett nőiesség. Őszinte szemekkel néz rám, és akár egy titkot böki ki újra: - Különlegesen szép. Sophie-san szép.

      -Jesszus. – suttogom. – Köszönöm. De.. de… ne túlozzunk.  Nagyszerű munkát végeztetek. Fel sem ismerem magam.

     -Na gyorsan bontsuk ki, és kócoljuk vissza. – utasítja rekedtes hangján az alacsony Iris. Most először hallom meg a cigarettás füstös élt a hangjában. Biztos vagyok benne, hogy ez a lány, mikor nem itt van, vad, lázadó szellemű.

     Szavaira felocsúdok. Igaz, rettenetesen szégyellem leírni nektek, de amikor belenéztem a tükörbe, egyből az jutott eszembe, hogy mit tenne Chase ha meglátna így. ápoltan, megcsinálva, akár egy sztárt. És Iris szavai hallatán elkeseredek.

      -Dehogy bontjuk. Még itt a vacsi. Debütálnia kell. – magyarázom, kihagyva a fontos személy nevét. Kate csillogó szeméből úgy veszem le, szerintem ő tudja kit hagytam ki.

      -Éppen ezért. Holnap este, a bálon debültál. Higgy nekem. Ugyan így megcsinálunk. Ne egy rohadt kis vacsoránál lássanak így először.

Megfontolom a szavait. Lenyelve azt a rém képet, hogy mi van ha, esetleg holnap este előtt rám zuhan egy meteor, akkor bizony nem debütálok soha, úgy kell meghalnom, hogy nem láttak szép hajjal, azt mondom, hogy:

    -Na jó meggyőztél.

    -De akkor holnap mindenképp itt legyél délután. – parancsolja Lily.

    -Mindenképp! – ígérem.

És ezután kibontják a szép kontyot, összetúrják a kimért hullámokat, és kócolják a kezükkel, a fésüikkel. Mikor újra a tükörbe nézek, megint csak az össze-vissza széna bogját látom, és annyira elszomorodok, fel is  gumizom.

    Itt tartózkodásom óta először együtt megyünk le enni. Annyiszor elmondják, hogy melléjük fogunk ülni, hogy ott találom magam Kate, és Ann közé préselve, majdnem totál szemben a sötétbarna ex-álmodozásaim célpontjával.

Na a franc egye meg!

     Imádkozva kapargatom a müzlimet, és kortyolom a kakaót, közben fohászkodom, nehogy szóba kerüljek. De James nem állja meg:

     -Végre, így a félév végére idemerészkedtél közénk Sophie. Mit gondolsz te rólunk? Félsz, vagy micsoda? – mustár sárga keserű szemeivel úgy nézett rám, igazán féltem tőle. MIÉRT NEM VESZI ÉSZRE MÁS? CSAK ÉN? Se Lily, se Kate. Ezt a romlott bűzt a személyében. kiráz tőle a hideg.

       -Én csak… tanultam. Nem akartam zavarni. – olyan gyöngén motyogom, elszégyellem magam. Hol van anyám belevaló vére? Fogadok CLarie ereiben csörgedez.

      -Ugyan már kislány! Kifogás!  - rikkantja Noah, és világító mosolyával jutalmaz.

 Kössz, nem kell.

     -Biztosan csak unatkozik, azért merészkedett közénk. – egy halk, mély tónusú ismerős hang folydogál a beszélgetésbe. Annak ellenér,e hogy szíven ütött amit motyogott Chase, mégis felpezsdültem, hogy még egyszerűen látja hogy itt vagyok.

      -Miről beszélsz? – a nevét nem akarom kimondani. Az túl… közeli lenne.

Sötét, fakó szemmel néz rám. Hová tűnt a tűz? A játékos kíváncsiság, és kisfiús vágy?

Megbántottan nézek rá vissza.

     -Hát nem ez a szokás nálad? – meglepődött, meggyalázott arcomra, az ő szemében oszlani kezdenek a felhők. Nem értem mi a francról beszél.

       -Na Chase! Haver! Hagyjad már szegénykét!  A végén még itt hagy minket újra! A lányok nem szeretnék. – csak képzelem, hogy James arca és füle vörösödik? Hogy közbe akart lépni, és tereli a beszélgetést? – Na mondjátok, jöttök az „after party”-nkra mind?

      -Még jó, hogy megyünk! A szobátokban lesz mint tavaly? – vágja rá Lily. Mohó arccal néz fel „szerelmére”, de csak most, hogy ilyen közel vagyok hozzájuk áthatom James közönyös, szerelmet mímelő kifejezését.

       -Nem, nem. Most a szomszédos szobában lesz. Eggyel alattunk járnak akik ott vannak, de vagy másfélszer nagyobb a hely, mint nálunk, és távolabb van a tanároktól is, szóval oda dugtuk a piát is, már egyből.

      -Pia? Alkohol is lesz? Honnan szereztetek? – csusszan ki meglepetten a számon.

     -Mire való az idősebb bátyó? – húzza fel kajánul szemöldökét Noah.

     -Mire való az alkesz nagybácsi? – ugyanolyan aljasul válaszol James is.

     -Nem féltek, hogy lebuktok?

     -Ugyan már! Ezekkel a félnótás tanárokkal? Egyik évben sem buktunk le. Még csak sosem meg sem sejtették.

     -Sze..sze..rencsétek v..v..volt. – jegyzi meg dadogva Kate. Most veszem csak észre, hogy úgy reszket, mint  a nyárfalevél. Izzad, és el is sápadt.

     -Jajj Kate! Ne legyél már ilyen prűd! Ebben a szar kis iskolában egy évben egyszer jól érezzük magunkat. Ez olyan nagy bűn? – nevet fel Lily. Arcán izgalom ül.

      -Aki akar jön, aki nem az nem.- jeleni ki egyszerűen James, és ezzel lezárja a témát.

A vacsora további részében a téli szünetről szólt a duma, és a tervekről. A tanárokat szapulták, és a vizsgák miatt főtt a fejük.

        Én próbáltam mélyen meghúzódni. Válaszolni, mikor kérdeztek, de amúgy csöndesen átvészelni a vacsit.

      Nem hagytam figyelmen kívül, hogy az oly régóta látott,eddig gondosan eltiltott, sötét vágyakozó pillantások újra rám tévedtek. Chase fekete tincsei mögül, újra figyelmébe vett. Én pedig újra felpezsdültem. Akármennyire is megbántott.

      Mikor felmentünk a szobába, elkezdődtek a zuhanyzások, és a fodrászkodás újra, én Kate-tel megvitattam  pár pillanatban, hogy nem fogok menni az „after party”-ra. Kate csak bólintott, és még mindig remegve válaszolta, hogy előbb öli meg magát, minthogy betegye oda a lábát.

      Így megnyugodva, hogy lesz egy csodás társaságom, és lesz egy kis külön időnk, hogy odaadjam az ajándékát, átöltöztem és lefeküdtem.

És ez volt az utolsó este, amikor még akként a Sophie Miller-ként feküdtem le, akit addig ismertem, és ismertek.